Vigyázunk rád






 

„Mi vigyázunk rád!"

 
Magyarországon egyedülálló a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Mentőszolgálata. Kizárólag önkéntesekből álló csapat, amely a mindennapokban Budapesten vesz részt a mentési feladatok ellátásában. A több mint 150 szakember önfeláldozó munkáját a legkorszerűbb eszközök támogatják.

A Mentőszolgálat több mint tíz éve óvja a Fesztivál látogatóinak egészségét. A két mentőautóban magasan képzett önkéntesek dolgoznak, akik felkészültek a legnehezebb helyzetek megoldására is. Szerencsére a fesztiválon ritka a súlyos sérülés, habár az elmúlt években előfordult már olyan rosszullét, amelynél életmentő beavatkozásra volt szükség. Legtöbbször a pohár eltörése okoz kisebb sérüléseket, de feladatot jelent azoknak a vendégeknek az ellátása is, akik bizony nem ismerik pontosan a saját határaikat. Három éve már nemzetközi csapattal segítünk, a német máltai mentősök is részt vesznek a fesztivál biztosításában.

 
Természetesen a szolgálat másnapján vendégként térnek vissza, hiszen a Borfesztiválon szolgálni szép feladat, a magyar borokat kóstolni pedig különleges élmény számukra is!